bezár
 

színház

2012. 10. 17.
Elhunyt Joó László színész és dramaturg
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 94. évében elhunyt Joó László színész és dramaturg - közölte szerdán Lőkös Ildikó, a Színházi Dramaturgok Céhének társelnöke az MTI-vel.
 A művészt még vasárnap érte a halál.
   
Joó László 1918. december 4-én született Budapesten. Kertésznek tanult, a világháború küszöbén végezte el a színiakadémiát, pályáját 1945-ben a debreceni Csokonai Színházban kezdte. Ezt követően a Művész Színház, a Belvárosi Színház, a győri Kisfaludy Színház tagja volt, valamint több ízben játszott az Úttörő és Ifjúsági Színházban és a Pécsi Nemzeti Színházban is. 1967-ben Torinóban és több olasz városban vendégszerepelt, 1979-es nyugdíjazásáig a Pannónia Filmstúdió lektora és dramaturgja volt. 
    
Bejárta a világot a magyar költészet előadójaként, és szinte élete utolsó pillanatáig pódiumra lépett. A színészet mellett csaknem ötszáz külföldi film magyar feliratát is elkészítette, és mintegy harminc rádiós hangjátékban működött közre, amelyből jó néhányat ő maga írt. Két évvel ezelőtt jelent meg Burokban születtem című önéletrajzi könyve, amelyben egyszerre bontakozik ki egy huszadik századi művészsors és a magyar színháztörténet különös korszaka. 
   
Tavaly önálló előadói DVD-je jelent meg, amelyen a magyar költészet gyöngyszemeiből válogatott közel száz verset szaval Csokonaitól Adyn keresztül kortárs költőkig. A lemezt megjelenésekor személyesen mutatta be a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Érd Város 2010-ben életműdíjjal tüntette ki.
   
Temetéséről családja később intézkedik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Moonlight Pictures a Jurányiban
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés