bezár
 

art&design

2012. 11. 12.
Új cirkuszcsarnok épül
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új cirkuszcsarnok épül a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) Hungária körúti művésztelepén, az állatszámok gyakorlására szolgáló Hippodrom és a közvetlenül mellette található állatház helyén - jelentette be hétfőn Kriza Zsigmond, a vállalat ügyvezető igazgatója.

prae.hu

Az 1951-ben épült, mára korszerűtlenné vált objektumok bontását hétfőn kezdik meg, ezek helyén épül fel a Hungária Cirkuszcsarnok. A kétszintes, mintegy 902 négyzetméteres, 12 méter kupolamagasságú és 132 ülőhellyel rendelkező új épület lehetőséget biztosít majd az akrobatikus és levegőszámok gyakorláshoz, valamint bemutató és vizsgaelőadások helyszínéül fog szolgálni - hangzott el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
   
A csarnokot egy átjáróhíd fogja összekapcsolni a Művésztelepen lévő másik próbateremmel. Az új építmény porondjának mérete megegyezik majd a Fővárosi Nagycirkuszéval, így lehetőséget ad arra, hogy a művészek korszerű és valós méretű térben készülhessenek fel az előadásokra - emelte ki az igazgató.
   
Az új cirkuszépület nemcsak a Baross Imre Artistaképző számára jelent majd nagy szakmai előrelépési lehetőséget, hanem a várakozások szerint a professzionális gyakorlócsarnokkal és művészeti bemutatkozó helyszínnel a teljes magyar cirkuszművészet is új lendületet kaphat. Az építkezés várhatóan a jövő év második felében fejeződik be.
   
A Hippodrom és az állatház hosszú ideje használaton kívül álló 440 négyzetméteres épületeit a magyar magáncirkuszok államosításakor építették, attól kezdve az artista- és állatszámok próbatermeként üzemeltek.

A Művésztelepen az elefántházban két elefánt és egy ló kapott helyet, a vadállatházakban pedig gyakran több mint harminc tigrist, oroszlánt és leopárdot tartottak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában

Más művészeti ágakról

Dedikáció a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés