bezár
 

színház

2012. 11. 19.
Egyetemi diákszínjátszó fesztivál Nagykárolyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hét nap alatt 19 produkciót adnak elő és tekinthetnek meg a fesztiválozók a SPOT egyetemi diákszínjátszó fesztiválon a romániai Nagykárolyban hétfőtől november 25-ig.

Szkéné színház

 A seregszemlén részt vesznek többek között a bukaresti, kolozsvári és a marosvásárhelyi színművészeti egyetem színi- és rendező szakos hallgatói - olvasható Paul Sarvadi fesztiváligazgató közleményében. 
   
Minden évben külföldi színművészeti egyetemről is vannak meghívottak a Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválján. Az idén Hernyák György, az újvidéki Művészeti Akadémia vezetője, Jászai Mari-díjas rendező vesz részt a fesztiválon. 
   
A nagykárolyi esemény programján több magyar nyelvű előadás is szerepel: egyebek közt Tersánszky Józsi Jenő Kakukk Marcija, Csehov Cseresznyéskertjét pedig két nyelven, magyarul és románul adják elő. 
   
A drámai előadások mellett táncos és zenés produkciók is bemutatkoznak a fesztiválon.
   
Az egyetemi diákszínjátszó fesztivált hatodik alkalommal tartják meg az idén Nagykárolyban. A rendezvény a színművészeti egyetemek hallgatóinak találkozója, amely a tapasztalatcserét szolgálja.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés