bezár
 

színház

2012. 11. 22.
Kilencen értékelik a Nemzeti vezetői pályázatát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat. A testületben helyet kapott Törőcsik Mari, Konrád Antal, Kerényi Imre, Nagy Viktor, Ókovács Szilveszter és Szigethy Gábor is - közölte a kultúráért felelős államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.

Szkéné színház

 A testületben az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának jelöltjeként helyet kapott - ahogyan az korábban a sajtóban már megjelent - Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója. 
   
A munkavállalókat Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviseli. Rajtuk kívül a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviseletében pedig az Emmi két szakreferense vesz részt a testület munkájában.
   
A bizottságnak a pályázatok beérkezésétől számított 30 napon belül, december 14-ig kell értékelnie a munkákat. Azt követően a miniszternek további 30 napja lesz a döntésre.
   
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtökön azt mondta az MTI-nek, azt szeretné, "ha minél hamarabb döntés lenne".
   
A Nemzeti Színház élére a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.
   
A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés