bezár
 

zene

2012. 12. 02.
A zenéből is hasznot húzott a camorra
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Még azt is a camorra mondta meg, ki énekeljen a nápolyi esküvőkön - derítette ki az olasz rendőrség, amely tizenkét embert tartóztatott le a napokban zenei bűnözés miatt.

prae.hu

A vasárnapi olaszországi sajtó beszámolói szerint Nápolyban, a Casalesi klán földjén semmi sem történhet a szervezett bűnözés parancsa nélkül, így még a zene sem szólhat másképpen, mint ahogyan azt a bűnszervezet akarja. Még az esküvőkön, a helyi televíziós csatornákon, a koncerteken is az énekel, akit a camorra mond.

Több millió eurót ért a rendőrség szerint a camorra kiépítette "popüzlet": a Casalesik által futtatott nápolyi énekesek léptek fel a térség összes zenés ünnepségén, búcsúján. A bűnszervezet arra kényszerítette a házasodókat, hogy az általa kiválasztott énekeseket szerepeltesse az esküvőn, a fellépési díj hetven százalékát pedig a camorra szedte be.

A helyi tévéknek is a "camorra énekeseinek" a videóit kellett sugározniuk, a nápolyi kereskedőknek pedig néha védelmi pénz fizetése helyett az volt a kötelességük, hogy megvásárolják az énekesek koncertjegyeit, akár egyszerre ötszázat is. Egy jegy ára elérhette a 60 eurót is.

Az énekesek többsége a klántagok rokona volt. Olaszország többi részén teljesen ismeretlenek, de a nápolyiak számára sztároknak számítottak az olyan előadók, mint például Nello Libertu, aki - nápolyi nyelvjárásban - a Klánfőnök című dalával vált népszerűvé, míg Ciro Riggione egyik dalának szövegét egy volt camorravezér írta.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Balogh Ádám lemezéről

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Celine Song: Többesélyes szerelem
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés