zene
2012. 12. 17.
2 millióan nézték a Fölszállott a páva döntőjét
Több mint kétmillióan néztek bele a Fölszállott a páva döntőjébe szombat este.
Az M1-en, a Dunán és a Duna Worldön sugárzott népzenei tehetségkutatót a tévénézők 12,1 százaléka, összesen 583 ezren követték figyelemmel - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
A műsor az átlagos nézőszámot tekintve megelőzte a TV2-t - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely kitér arra is, hogy az adásba legalább egy percre mintegy 2 millióan néztek bele.
A dokumentum rámutat, hogy a teljes lakosság 44 százaléka, azaz összesen négymillióan ismerkedtek meg a műfajjal a három közszolgálati adó valamelyikén a tehetségkutató műsor október eleji indulása óta.
A versenyt szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna nyerte, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács együttes, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság táncegyüttes lett a győztes.
A nyertesek 1-1 millió forintot vihettek haza.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere két díjat adott át, az egyiket a legjobb magyarországi nemzetiségi együttes, a Cace Rom részére, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő táncegyüttesnek. A közönségdíjas az Ördögborda táncegyüttes lett.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről