bezár
 

film

2012. 12. 19.
Összeült a Filmszakmai Bizottság
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először tanácskozott az új összetételű Filmszakmai Bizottság - tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerdán.

prae.hu

Az ülést megnyitó L. Simon László kultúráért felelős államtitkár azt kérte a bizottság tagjaitól, hogy a munkájukon kívül gondolkodjanak el azon, hogy milyen célszerű lépéseket lehet tenni annak érdekében, hogy az artmozihálózat stratégiailag is megújulhasson - olvasható az EMMI közleményében. A december 18-i tanácskozáson elfogadták a testület ügyrendjét is.
   
A Filmszakmai Bizottság tagjait korábban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyílt pályázati eljárást követően nevezte ki. A megbízatás három évre szól, a szakemberek feladata az art minősítést kérelmező filmek megtekintése, és az art minősítésére vonatkozó javaslat elkészítése - áll a dokumentumban.
   
A bizottságban Czirják Pál filmtörténész, szerkesztő, Fodor Gergely történész, igazgatásszervező, producer, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki kabinetfőnöke, Gőzsy Katalin filmkritikus, újságíró, Ozsda Erika dramaturg, színész, forgatókönyvíró, kulturális menedzser és Szilágyi Andor forgatókönyvíró, rendező kapott helyet.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás az első DIA filmklubról
Beszámoló a XI. Országos Rajzfilmünnep szakmai napjáról
Darren Aronofsky: Rajtakapva
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés