bezár
 

színház

2013. 02. 22.
Gyüdi Sándort újraválasztották a Szegedi Nemzeti Színház élére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újabb öt évre Gyüdi Sándort választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává a csongrádi megyeszékhely közgyűlése pénteken.

Szkéné színház

A karnagy kinevezését 28 képviselő támogatta, a jobbikos Keresztúri Farkas Csaba nem vett részt a voksoláson. Gyüdi Sándor 2018. június 30-ig irányíthatja a Tisza-parti város teátrumát.
   
A Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára öten nyújtottak be pályázatot: Gyüdi Sándor mellett Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, a teátrum jelenlegi művészeti vezetője; Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi direktora;, Szolnoki Tibor színművész, énekes, valamint Vasvári Csaba, a székesfehérvári színház egykori vezetője, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke.
   
Gyüdi Sándor korábban kifejtette, hogy nem tervez drámai változásokat az ország harmadik legnagyobb színházánál. A művész a stiláris sokféleséget, kínálati bőséget szeretné megtartani a teátrumnál. 
   
A szakember a döntési helyzeteket szeretné egyértelműbbé tenni azzal, hogy megszüntetné a művészeti vezetői posztot, amelyet jelenleg Juronics Tamás tölt be, ugyanakkor a balett tagozat vezetőjeként számítana a munkájára. Gyüdi Sándor a színház regionális szerepét erősítené a kapcsolatok szorosabbra fűzésével Szabadkával és Temesvárral.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés