bezár
 

építészet

2013. 03. 03.
Gáton innen, gáton túl
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szombat délutánra meghirdetett pikniken körülbelül 1500 fős demonstráló gyűlt össze a Római-partért és azért, hogy elmondják, miért nem értenek egyet a mobilgáttal. Tőlük nem messze, a mobilgátat pártoló ellentüntetésen, a gát megépítése mellett álltak ki.
A tavaszi napsütésben a Fővárosi Önkormányzat 2013. február 22-én megszavazott, a Római-partra építendő mobilgát építése ellen tüntetett körülbelül 1500 fős tömeg a VaLyo, vagyis a Város és a Folyó csoport, a Védegylet szervezésésben. A demonstráció célja az volt, hogy megmutassák: nem értenek egyet a döntéssel, és elmondják, van alternatíva a pusztítással járó beavatkozáson túl is, amivel eltűnnének a fák, a kavicsos föveny - és vele együtt a római-part hangulata.



Szerintük a mobilgát a főváros által elfogadott változatban rossz helyen van, helyette a Nánási út nyomvonalát támogatják, illetve azt, hogy ne közvetlenül a parton húzódjon, hanem a telektulajdonosoktól vegyenek el területeket, és a kerítések vonalában épüljön meg a védmű, anélkül hogy megváltozzon a part, Budapest talán utolsó érintetlen dunai partszakasza.



A rendezvényen felszólalt az egyik parti lakópark lakója, Bardóczi Sándor a Magyar Tájépítészek Szövetségétől, valamint Kardos Gábor  a Védegylet képviseletében, aki párhuzamot vont a rendszerváltás előtti nagymarosi vízlépcsővel. A szervezők elmondták,  szeretnék, hogy legyen árvízvédelem a Római-parton, de ne ez a mobilgát-rendszer, ami szerintük rossz helyre épül, nem elég magas, és túl nagy környezetrombolással jár.

Demonstráltak a Római-partra tervezett mobilgát ellen

Bardóczi Sándor tájépítész szerint van más megoldás is az árvízvédelemre

Nem szeretnének mobilgátat

Ők sem

És sokan mások sem

Úgy szeretik a Rómait, ahogy van

És egymást is

Mindezt zenére

Piknikezve

Kacsázva

Sörözve



A tüntetés szervezői korábban Facebook-oldalukon hangsúlyozták, hogy nem valami ellen, hanem a Római-partért  tüntetnek.




A pikniktől nem messze, a Béke csónakház előtt a fokozott rendőri figyelem mellett a mobilgát tervét támogató demonstrálók, a Római-partért Egyesület képviseletében vegyvédelmi öltözékkel utaltak arra, hogy árvíz után maró hatású fertőtlenítő szerekkel kell beszórni a partot.



Az öltözék az árvíz elvonulása utáni fertőtlenítésre utal

Komolyan gondolják

A mobilgát segítene megelőzni sok bajt, fertőzést,

sétány, bicikliút, közvilágítás

Vannak érveik a gát mellett



Azt gondolják a Római nem "bio-díszlet" és a mobilgát kiépítése után rendezett közterületek, sétányok, megfelelő közvilágítás kerülhet a partra.

A demonstrálók száma alapján a mobilgát vesztésre áll.

Fotó: Árvai András, Prae.hu


prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés