bezár
 

színház

2013. 04. 04.
Színházak éjszakája májusban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Második alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat 14 színházában május 4-én délutántól hajnalig várják a közönséget különleges eseményekkel, interaktív programokkal.

Szkéné színház

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: a rendezvény páratlan alkalom arra, hogy a színházak megmutassák magukat. 
   
A nézők a Színházak éjszakájára érvényes karszalag megvásárlásával ellátogathatnak a résztvevő színházak bármelyikébe.

A színházak erre az alkalomra született produkciókkal, gyerekprogramokkal, koncertekkel készülnek, a közönség például beszélgetéseken, kulisszajáráson és tánctanításon is részt vehet.

A rendezvényhez idén a Jurányi Inkubátorház is csatlakozik, ott tartják meg hajnalban a záró programot.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés