bezár
 

színház

2013. 05. 02.
Operabemutatóval is készül az új évadra a soproni Petőfi Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szó jó értelmében vett, széles és színvonalas programpalettát kínáló klasszikus népszínháznak tekinti magát a soproni teátrum, amely az ősszel induló évadban opera-, a következő szezonban pedig operettpremierre készül.

Szkéné színház

Pataki András igazgató a színház csütörtöki tájékoztatóján kiemelte: a kései kinevezés miatt a most záruló évadot "lóhalálában" kellett tervezni, a következőre viszont már elegendő idejük volt. 
   
A programban Rossini Bruschino úr című műve mellett olyan klasszikus darab is helyet kap, mint Szabó Magda Kígyómarás című drámája. Emellett az 1980-as magyarországi bemutató számos szereplőjét felvonultatva viszik színre az Evita című rockoperát a soproni Petőfi Színházban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
A Moonlight Pictures a Jurányiban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés