bezár
 

zene

2013. 05. 21.
Együtt a Fonogram és a VOLTfolió
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram – Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve.

prae.hu

Évek óta párhuzamosan futott egymás mellett a Fonogram és a VOLTfolió díjak átadása. Míg az előzőnél a zenei szakma veheti át évente ezt a jeles díjat, addig a VOLTfoló elismeréssel – a Fonogram inverzeként – a zenész szakma jutalmazza a róluk író, a kulturális, zenei téren kimagasló teljesítményt nyújó médiamunkásokat. A két, eddig is egymással szoros kapcsolatot ápoló szervező csapat idén úgy döntött, hogy közös platformra helyezik a két, egymást kiegészítő díjat és egyszererre, egy gála keretében hozzák nyilvánosságra a díjazottakat és adják át az elismeréseket.

A gálaestet a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége idén a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért által koordinált Fair Play hétvége keretében a VOLTfoliót alapító VOLT Fesztivál szervezőivel közösen június 2-án, vasárnap, a Millenáris Park "B" épületében rendezi meg.

Televízióban néhány nappal később, június 8-án felvételről, az Interneten, a Fonogram YouTube csatornáján pedig élőben lesz látható a műsor, ami sokkal több lesz egy hagyományos díjátadónál: az egyszerre komoly és vicces show keretében kifejezetten erre az alkalomra összeállt zenekar élén számos ismert hazai sztárral találkozhatunk vendégénekesként. És bizonyára felejthetetlen perceket okoz majd az est két házigazdája is: Fábry Sándor és Hajós András.

Sziget Sajtóiroda

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban

Más művészeti ágakról

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés