Az Életművem nincs - csak életem van című tárlaton hangsúlyos helyen szerepelnek Várkonyi Zoltán pályafutásának 1941 és 1949 közötti dokumentumai, a kiállítás rendezői szerint ugyanis ez a korszak a kulcsa Várkonyi későbbi munkásságának. Ekkor alakult ki világszemlélete, színház eszménye, itt ismerkedett meg a színházirányítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel - közölték a szervezők az MTI-vel.
   
A kiállítás - a rendezők szerint - nem vállalkozhat a teljes életmű feldolgozására. A tárlat elsősorban azt akarja a látogatóknak bemutatni, hogyan él a művész szelleme ma is. 
   
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közelmúltban megszerzett dokumentumaiból is válogatott kiállítás kurátora Gajdó Tamás színháztörténész. A dokumentumok közül kiemelkedik a Kotnyek Antal fotográfus hagyatékában talált nyolcvan egyedülálló felvétel. Ugyancsak láthatók lesznek a Művész Színháznak azon dokumentumai, amelyek hosszú lappangás után kerültek a múzeum gyűjteményébe.
   
Várkonyi Zoltán Budapesten született 1912. május 13-án és itt is hunyt el 1979. április 10-én. Pályáját a Nemzeti Színházban (1934-1941) kezdte. 1945-ben megalapította a Művész Színházat, amelyet az államosításig, 1949-ig vezetett. Utána a Nemzeti Színházban dolgozott, 1962-től a Vígszínház főrendezője, 1971-től az intézmény igazgatója volt. 1949-től tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, 1972-től haláláig az intézet rektora volt.
   
Az érdemes és kiváló művész címmel is kitüntetett Várkonyi Zoltán kétszer, 1953-ban és 1956-ban kapott Kossuth-díjat, a magyar színháztörténetben mindazonáltal jóval kevesebb szó esett róla, mint kortársairól, Major Tamásról vagy Gobbi Hildáról.