art&design
2013. 07. 11.
100 vendégművész a Budapest Galériában
A Budapest Galéria nemzetközi művész-csereprogramjában 1989 és 2013 között részt vett több mint száz külföldi vendégművész alkotásaiból látható válogatás péntektől Budapesten, a Lajos utcai kiállítóházban.
A nemzetközi művész-csereprogram huszonnégy évének anyagából több mint száz külföldi, köztük német, francia, portugál és osztrák alkotók egy-egy munkája lesz látható a galéria mindkét szintjén. Festmények és grafikák mellett fotókat és szobrokat, valamint az utóbbi években készült intermédia munkákat, például videókat mutatnak be - mondta Szotyory László, a csereprogram vezetője, a kiállítás kurátora az MTI-nek.
A munkák többsége budapesti impressziók hatására készült, de bemutatkoznak olyan alkotók is, akik otthoni témájukat folytatták a magyar fővárosban.
Szotyory László kifejtette: a Budapest Galériának 1990 óta van nemzetközi cserekapcsolata tíz európai várossal, köztük Lisszabonnal, Párizzsal, Strasbourggal, Stuttgarttal és Béccsel. A partnervárosokból a galéria minden évben egy vagy két hónapra látja vendégül a Klauzál téren lévő két műteremlakásban a művészeket, akik távozásuk előtt a fővárosnak ajándékozzák egy-egy munkájukat. A külföldi városok cserébe budapesti művészeket fogadnak be szintén egy vagy két hónapra a kinti alkotóhelyekre.
A program vezetője hangsúlyozta: minden évben pályázat útján választják ki azokat a művészeket, akik néhány hónapig külföldön alkothatnak. "Az utóbbi években kétszáz, kétszáznegyven magyar művész pályázott a 16 vagy 17 helyre" - tette hozzá.
Szotyory László azt is elmondta, hogy az 1989 óta készült munkákat a BTM Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumában őrzik, a gyűjtemény jelenleg mintegy 250 művet tartalmaz. A tárlat augusztus 25-ig tart nyitva.

További írások a rovatból
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Más művészeti ágakról
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán