bezár
 

irodalom

2013. 07. 11.
25-én vesznek végső búcsút Buda Bélától
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július 25-én 14.15 órakor vesznek végső búcsút Buda Béla pszichiátertől, kommunikációkutatótól Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Károli Gáspár Református Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

prae.hu

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével és Középkeresztjével is kitüntetett tudós, aki a kommunikációelmélet, a szociálpszichológia, a személyiségfejlődés területén végzett kiemelkedő tudományos tevékenységet, 74 éves korában, múlt vasárnap hunyt el.
    
Buda Bélát a minisztérium és az egyetem is saját halottjának tekinti.
A közleményben idézték Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, aki így írt a kutatóról: "a rendszerváltó generáció egyik legjelesebb képviselője volt, aki Magyarország lelki-szellemi újjáépítését az emberi közösségek lelki egészségének helyreállításán keresztül kívánta elérni. Szelíd szenvedéllyel harcolt a szenvedélybetegekért."
   
Buda Béla 1963-ban szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE). 1978 és 1995 között a Sportkórház pszichoterápiás osztályának vezetőjeként, 1992-1995-ben a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként, 1995 és 2001 között a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyetteseként dolgozott. Pályafutása során a Nemzeti Drogmegelőzési és Módszertani Kutatóintézet tudományos igazgatója, 2004-től pedig az Országos Alkohológiai Intézet igazgatója is volt. Részt vett 2011-ben az új nemzeti drogstratégia kialakításával megbízott irányító testület munkájában.
   
Huszonöt éven keresztül az Orvosi Hetilap szerkesztője, 1992 és 2001 között a Pszichoterápia, 1993 és 2002 között a Szenvedélybetegségek című lap főszerkesztője volt. 
   
A Károli Gáspár Református Egyetem felkérésére 1999-ben megalapította az intézmény bölcsészettudományi karának kommunikáció- és médiatudományi tanszékét, amelynek 2001 és 2004 között főállású vezetője volt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés