bezár
 

art&design

2013. 07. 13.
Emléktáblát avatnak Szakál Ernő kőrestaurátor emlékére Sopronban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emléktáblát avatnak Szakál Ernő Műemléki Európa- és Munkácsy-díjas szobrász, kőrestaurátor születésének 100. évfordulója alkalmából egykori lakóhelyénél Sopronban, vasárnap délelőtt.

prae.hu

Az emléktáblát a Szakál Ernő Emlékmúzeum Alapítvány állítja a Vörösmarty utca 10. számú háznál - mondta Dávid Ferenc alapítványi elnök az MTI-nek szombaton. A táblát Kutas László szobrászművész portrédomborműve díszíti.

Szakál Ernő a középkori kőszerkezetek európai hírű ismerője, tudós restaurátora volt, aki a kőfaragó mesterség rég elfeledett szerkesztési módszereit élesztette újjá. A művész töredékből tudott rekonstruálni és megtervezni monumentális alkotásokat, köztük a visegrádi palota két Anjou kori és egy Mátyás kori kútját. Az ő nevéhez fűződik a budai Zsigmond kori szoborlelet restaurálása is – idézte fel az alapítványi elnök. Szakál Ernő 1913-ban Sopronban született, szülővárosában sajátította el a kőfaragó mesterséget. Főiskolai tanulmányai befejeztével első fontos szobrászmunkáját, a Liszt Ferenc emléktáblát szülővárosa számára készítette. A második világháború után Rosenstingl Antallal állította helyre Sopronban az Orsolyiták templomát, a Szent György templomot, majd a soproni Káptalanterem és a sopronbánfalvi Mária Magdolna templom rekonstrukciójában vett részt. Szülővárosán kívül Szombathelytől Sárospatakig és Győrtől Szegedig műemléki kőszerekezetek és kőszobrok tucatjait állította helyre kőfaragómester társaival közösen.

A 2002-ben elhunyt Szakál Ernő hagyatékának megőrzésén munkálkodó alapítvány a neves kőrestaurátor életművét bemutató kiállítást is rendez a soproni múzeummal közösen az emlékév alkalmából, amely szeptember 20-án nyílik a soproni Lábasházban. Ezen rajzok, fotók és filmek segítségével adnak áttekintést Szakál Ernő pályájáról.

A megnyitó előtt Sopron város állít emléktáblát díszpolgára emlékére az Országos Műemléki Felügyelőség egykori székházán, az Új utca 16. szám alatt – mondta Dávid Ferenc.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie

Más művészeti ágakról

A Netflix Wednesday című sorozatáról
Damian Kocur: Kitörés előtt
Celine Song: Többesélyes szerelem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés