bezár
 

art&design

2013. 08. 18.
Magyar kárpitok láthatók erdélyi kiállításon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harminchárom magyar művész munkáit állítják ki Magyar kárpitok címmel a marosvásárhelyi Kultúrpalotában augusztus 23. és szeptember 26. között.

prae.hu

Balogh Edit kárpitművész, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének elnöke, a kiállítás kurátora elmondta az MTI-nek, hogy az erdélyi művészekkel már két évtizedesek a kapcsolatok. Nagy Dalma és Kozma Rozália gobelinművész például gyakran állít ki Magyarországon. Tavaly 12 marosvásárhelyi és kolozsvári művész mutatkozhatott be a Szombathelyi Textilművészeti Triennálén, most az erdélyiek hívták vissza a magyarországi alkotókat.

A kurátor megjegyezte, hogy 33 gobelinművész egyéni munkáit állítják ki, de az alkotások között van két monumentális közös kárpit. Az egyik az Európa fényei című alkotás, amelynek elkészítésében 15 művész vett részt. Témája a világűrből készült fénytérkép alapján ezüstszállal szőtt Föld és benne Európa fényei. A gobelint 2011-ben, Magyarország soros EU-elnöksége idején mutatták be Strasbourgban, az Európa Tanács épületében.

A másik közös alkotás a Duna Stratégiához kapcsolódva készült el 26 művész közreműködésével. A Duna-Limes című, kékes, zöldes faktúrájú, nagyméretű gobelinen arany színnel szőtték a folyót. A művet tavaly, a Szombathelyi Textilművészeti Triennálén mutatták be a közönségnek.

Marosvásárhelyen most először állítanak ki magyarországi művészek, akik nagy méretű, reprezentatív munkákat adta be a tárlatra. A palota négy termét fogják megtölteni a magyar kárpitok - tette hozzá Balogh Edit.

A Magyar Kárpitművészek Egyesületének 1996-os megalakulása óta fogja össze és képviseli azokat a magyarországi és a külhoni magyar kárpitművészeket, akik a 14. században Franciaországban kidolgozott és később egész Európában elterjedt gobelin kárpitszövési technika folytatói és megújítói. Az egyesület mintegy hetven tagot számlál.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés