bezár
 

irodalom

2013. 08. 19.
Bezárt a Yahoo e-mail szolgáltatása Kínában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Korábbi bejelentésének megfelelően bezárta hétfőn e-mail szolgáltatását a Yahoo China Kínában, a cég keresőmotorjával ugyanakkor továbbra is az országban marad.

prae.hu

A hírt áprilisban jelentette be a vállalat, és ezzel nem okozott különös meglepetést a Yahoo China teljesítményét figyelemmel kísérők számára.

A kínai e-kereskedelmi óriáscég, az Alibaba által üzemeltetett cég teljesítménye évek óta elmarad a várakozásoktól, piaci részesedése pedig az erős kínai versenytársaknak köszönhetően az utóbbi időben elhanyagolható mértékűre zsugorodott. 
   
A hivatalos statisztikák szerint tavaly a Yahoo China mindössze a hatodik legkedveltebb e-mail szolgáltatónak számított Kínában. E-mailezőinek száma a sorban első két helyezett felhasználóinak öt százalékát sem tette ki, teljes piaci részesedése pedig még a két százalékot sem érte el. Januárban naponta átlagosan 1,9 millióan leveleztek aktívan Yahoo-s címükről az országban, ez csaknem 20 százalékos visszaesés a 2012 első havi adatokhoz képest. 
   
Az e-mailszolgáltatás bezárása a @yahoo.com.cn és a @yahoo.cn végződésű fiókok törlését jelenti, a nemzetközi fiókokat nem érinti a rendelkezés. A cég nem tervezi kivonulását az országból, keresőmotorjával továbbra is a piacon marad, annak ellenére, hogy szintén gyengülő piaci súllyal bír, és januárban zenei kereső szolgáltatását is bezárni kényszerült.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
építészet

A lakozási válságról
A Mester és Margarita a Katona József Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés