bezár
 

art&design

2013. 08. 20.
Ma tartják a Debreceni Virágkarnevált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Virágdíszes kerékpáros felvonulás nyitja meg ma reggel a 44. Debreceni Virágkarnevált, majd veterán autók és motorok gördülnek végig a felvonulás útvonalán: a Nagyállomástól indulva, a Nagytemplom előtt elhaladva, a Nagyerdőben lévő atlétikai stadionig.
A karnevál történetének kezdeteit megidéző kerékpáros felvonulás az elmúlt években a virágkarnevál egyik legüdébb, legnépszerűbb kísérőrendezvényévé nőtte ki magát, és ma már nem csak egyéni résztvevők, hanem családok és munkahelyi-, illetve baráti közösségek is kerekeznek virágokkal díszített kerékpárjaikon, mintegy előfutáraként a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulásának.
   
Az idei karneválon 16 virágkocsit láthat majd a közönség; a kompozíciók elkészítéséhez mintegy hárommillió szál élő- és száraz virágot használtak fel a készítőik.
   
A menet élén a hagyományoknak megfelelően Debrecen város nyitókocsija halad fanfárosokkal és a város címerével, illetve a Szent Koronát és az uralkodói jelképeket: az országalmát, a jogart és az uralkodói palástot ábrázoló kompozícióval.
   
A virágkocsik között a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.
   
A szervezők az idén is díjazzák a legszebb virágkocsikat, azonban a hagyományoktól eltérően ezúttal nem lesz zsűri, kizárólag a közönség döntheti el szavazatával, hogy melyik virágkompozíció lesz dobogós, illetve melyik művészeti együttes produkciója tetszett a legjobban.
   
Az augusztus 20-ai programsorozat a virágkocsik esti levonulásával, tűzijátékkal, illetve utcabállal fejeződik be Debrecenben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Au revoir, Au Revoir! Au revoir, Au Revoir!
Véget ért a fotókiállítás a BTM Vármúzeumában
Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron

Más művészeti ágakról

színház

Találkozás a szabadsággal Találkozás a szabadsággal
A szökés a Vígszínházban – egy téma továbbélésének lehetőségei
irodalom

Közép-európai kapcsolataink Közép-európai kapcsolataink
A Helikon Irodalomtudományi Szemle 2019/3-as számának bemutatója
Interjú Nyáry Lucával
Tom Hooper: Macskák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés