bezár
 

színház

2013. 08. 26.
Kassán vendégszerepel a Szegedi Kortárs Balett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Testek filozófiája című produkciót és Juronics Tamás Beethoven IX. szimfóniájára készült koreográfiáját adja elő Kassán, Európa Kulturális Fővárosában szeptemberben a Szegedi Kortárs Balett.

Szkéné színház

A társulat a Közép-Európai Színházak Fesztiválján lép föl Magyarország Kassai Főkonzulátusa meghívására a Kassai Állami Színházban szeptember 6-án.
   
A Szegedi Kortárs Balett Testek filozófiája című produkcióját 2010-ben mutatta be Szegeden. Juronics Tamás, az együttes Kossuth-díjas művészeti vezetője koreográfiai kísérletével megmutatja, hogy a táncművészet két kortárs irányzata, a "tiszta tánc" és a táncszínház között leheletnyi határvonal húzódik. A tiszta tánc műfaja könnyedén felülírható néhány pólóval és az azokon olvasható szavakkal.
   
A Beethoven IX. szimfóniájára készült Unisono (Összhang) című koreográfia kapcsán a táncművész úgy fogalmazott, a darab a zenei világban betöltött helyzetén túl azért is nagyszerű mű, mert mindmáig érvényes gondolatokat fogalmaz meg. 
   
Talán soha nem volt ennyire fontos Beethoven és Schiller közös üzenete. Az országhatárokon átívelő, vallások fölött álló, a kulturális különbségeket áthidaló, egyetemes, közös szellemiség megtalálásának vágya minden korábbinál időszerűbb most, amikor a világ gazdasági egységesítése valóságos jövőnek tűnik.

Az emberi lelkek, szellemek, együttes, közös fellángolása, a gondolatok közös irányú hatóereje régi álma minden humanista gondolkodónak - hangsúlyozta Juronics Tamás.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés