bezár
 

színház

2013. 10. 23.
Memo: Tasnádi István ősbemutatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tasnádi István Memo - a felejtés nélküli ember című darabjának ősbemutatóját láthatja a közönség Bodolay Géza rendezésében a szegedi Kisszínházban.

Szkéné színház

A Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatát vezető rendező a darabról úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy több nemzeti kategóriába tartozó teátrum számára teher az a kötelezettség, hogy minden évben be kell mutatnia egy kortárs magyar drámát, Szegeden azonban ez "igazi boldogság".
   
Tasnádi István rendkívül vidám, ugyanakkor nagyon alapvető emberi kapcsolatokkal foglalkozó alkotása eredetileg forgatókönyvnek íródott, és a szegedi teátrum számára dolgozta át színpadi művé. A zenés emlék-MŰ műfaji meghatározású darab egy mindent elfelejtő, 64 éves apáról szól, akit Jakab Tamás alakít, és a fiáról, a Kedvek Richárd megformálta orvosról, aki szeretné meggyógyítani édesapját. A fiú ehhez megtalálja azt a - Sorbán Csaba játszotta - beteget, aki az égvilágon mindenre emlékszik.
   
A rendező szerint a mű egyik kulcsmondata a darab végén hangzik el a páciens szájából: "biztos-e, hogy jó maguknak egy olyan ember, aki mindenre emlékszik?".
   
A darab nem musical, de legalább annyi zene hangzik el benne. Az Illés és az Omega együttes egymásnak feszülő dalszövegei teremtette miliő nemcsak a szülőknek, hanem az egészen fiataloknak is igazi rácsodálkozás lehet arra, hogy ki-ki mennyire másképp hallotta ugyanazokat a történeteket 1956-tól egészen napjainkig - közölte Bodolay Géza.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés