bezár
 

színház

2013. 10. 24.
Színházi sitcom indul a Jurányiban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Művház címmel havonta jelentkező új színházi sitcomot indít a Szakkör elnevezésű alkotócsoport a budapesti Jurányiban. A sorozat első részét pénteken mutatják be.

 A Művház epizódjainak mindegyike két-három nap alatt készül, színészi improvizációkra épülve - olvasható a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház MTI-hez eljuttatott közleményében, amely felidézi, hogy az alkotók nevéhez fűződik például a Katona József Színházban bemutatott A Gondnokság című folytatásos színházi előadás is.
    
A sci-fi és misztikus thriller elemekkel átszőtt, de a közéleti aktualitásokra is érzékenyen reagáló történet helyszíne egy kisváros művelődési háza. Az előadásban mindennapi magyar valóságunk és a fantasztikum keveredik groteszk, ironikus, szürreális módon - közölték a szervezők.
    
A sorozat első részében Mészáros Piroska, Vajda Milán, Schruff Milán, Tamási Zoltán, Szilágyi Csenge, Makranczi Zalán, Stefanovics Angéla és Futó Balázs látható. A rendezők, Dömötör András és Kovács Dániel tervei szerint az állandó szereplőgárda mellett számos epizód- és vendégszereplő tűnik majd fel a sorozatban.
    
A Szakkör elnevezésű független színházi alkotócsoport színházi sorozatának első részét pénteken egymás után két alkalommal, 19 és 21 órától is láthatja a közönség. A premiert követő második rész november 28-án látható a II. kerületi Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
    
A Szakkör jelenlegi csapatának Dömötör András színész-rendező, Kovács Dániel rendező, Kálmán Eszter látványtervező-rendező, Kolozsváry Bálint videóművész és Laboda Kornél rendező-dramaturg a tagja.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés