bezár
 

art&design

2013. 11. 02.
Látássérültek homokképeiből nyílik kiállítás Budaörsön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tapintható homokfestményeket állít ki a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) a budaörsi városháza aulájában hétfőtől négy napon át.

A tárlat egy több éven át tartó, 22 ezer euró (6,5 millió forint) összköltségvetésű, magyar, szlovén és horvát részvételű uniós program részeként jött létre. Magyarországon a pályázatot 2011-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) írta ki a megváltozott munkaképességű emberek tudásának egymásközti átadására – idézte fel a kiállítás előzményeit Kaszás Zsófia, az egyesület munkatársa.

prae.hu

E cél érdekében a BULÁKE felvette a kapcsolatot a horvát és a szlovén országos látássérült egyesülettel, hogy közösen, munkamegosztásban dolgozhassanak a 2014-ig tartó projekt megvalósításán. A horvát egyesület a sport, a szlovén a művészeteket használta fel a gyengénlátók közti párbeszédre, míg a BULÁKE az iskolások felvilágosítására, szituációs játékok szervezésére helyezte a hangsúlyt.

A hétfőn Budaörsön nyíló kiállítás 22 képét tavasszal a szlovéniai Koperben, nyáron pedig a horvátországi Pulában már megismerhette a közönség – mondta az MTI-nek Kaszás Zsófia.

Megfogalmazása szerint a vakok, illetve gyengénlátók készítette alkotások különlegességét a papírra ragasztott, eltérő fajtájú és szemcséjű homok adja, hiszen így tapinthatóvá válnak a képek.

A budaörsi székhelyű BULÁKE 29 embert foglalkoztat, közülük 25-en megváltozott munkaképességűek, 16-an látássérültek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés