bezár
 

irodalom

2008. 11. 10.
Egy afgán származású író kapta a Goncourt-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az afgán származású Atiq Rahimi Syngué sabour (A türelem próbaköve) című regénye kapta hétfőn a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.

prae.hu

Az afgán-francia kettős állampolgárságú, 46 éves filmrendező-írónak ez az első franciául írt műve, előző három regényét perzsául írta. A sallangoktól mentes, költői nyelven megírt Syngué sabour egy, a társadalmi, vallási és házastársi elnyomás alól felszabaduló afgán nő vallomása. 

Atiq Rahimi Kabulban született, a helyi francia gimnáziumban érettségizett, majd a kabuli egyetemen irodalmat tanult. A hazájában dúló háború miatt 1984-ben Pakisztánba menekült, majd Franciaországban kért és kapott politikai menekültjogot. A párizsi Sorbonne egyetem média-kommunikáció szakán doktorált és dokumentumfilmesként kezdett dolgozni. 

Első regényéből, a perzsául 2000-ben Párizsban megjelent Föld és Hamu című írásból 2003-ban Afganisztánban forgatta első játékfilmjét, amelyet a 2004-es cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című programjába is beválogattak, és elnyerte a Tekintet a jövő felé nevű díjat. Az álom és a terror ezer háza című regénye 2002-ben, A képzeletbeli visszatérés pedig 2005-ben jelent meg.  

A P.O.L. párizsi könyvkiadó gondozásában megjelent Goncourt-díjas regény címe, Syngué sabour, az afgán hagyomány szerint egy mágikus kő neve, amely előtt az emberek elmondhatják fájdalmukat. A cím többszörös metafora: Rahimi regényében ugyanis a főhősnő haldokló férje ágya előtt beszél, aki egy golyótól bénult le. Az asszony eleinte a tarkón lőtt férje megmentésért imádkozik, de néhány nap múlva önmagáról, a szenvedéséről és a magányáról kezd mesélni, s fokozatosan ébred rá, hogy mennyi mondanivalója van, és hogy mennyire nehéz kifejeznie a fájdalmat, amit érez. Az asszony azért találja meg a pontos szavakat, mert minden kötöttségtől megszabadulva  sikerül önmagában a közlés vágyát is teljesen felszabadítania és minden titkát elmesélnie.  

A költői nyelvezetű, sajátos ritmusú, rövid mondatokból álló alig 150 oldalas regényben Rahimi a kortárs afgán társadalom elnyomó valóságát és az iszlámról vallott felfogását a kritikusok szerint szinte filmszerűen írja le.        

A díjazott a France Info hírrádióban elmondta: sokáig elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne az anyanyelvén írjon. Negyedik regénye azonban egy szállodaszoba magányában egyetlen álmatlan éjszaka alatt viharszerűen és megállíthatatlanul tört fel belőle franciául. 

A legjelentősebb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t 1903 óta ítélik oda az abban az évben megjelent, közel hatszáz franciául írt legjobb prózai szépirodalmi mű egyikének. A tíztagú zsűri két fordulóban 7-3 arányban döntött az afgán író javára.

A másik legjelentősebb francia irodalmi díjról, a Renaudot-ról viszont nagyobb vita alakult ki: a zsűri 11-szer szavazott, mielőtt eldőlt, hogy a magyar származású Elie Wiesel Le cas Sonderberg (A Sonderberg-eset) című regényével szemben a guineai Tierno Monénembo Le roi de Kahel (Kahel királya) című műve a nyertes.

A 61 éves szerző a frankofón afrikai kortárs irodalom egyik legismertebb alakja. Hazáját a hatvanas években, Sekou Touré diktatúrája elöl menekülve hagyta el. Tucatnyi művében elsősorban az afrikai értelmiség tehetetlenségéről és a Franciaországban élő afrikaiak nehézségeiről beszél. A Kahel királya Olivier de Sanderval történetét dolgozza fel, akinek a nyugat-afrikai gyarmatosítók előfutáraként a XIX. század végén sikerül egy afrikai nép vezetőjének bizalmát megnyernie és a birodalmat saját népe ellen fordítania.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

Frankenstein a Vígszínházban
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés