Az afgán-francia kettős állampolgárságú, 46 éves filmrendező-írónak ez az első franciául írt műve, előző három regényét perzsául írta. A sallangoktól mentes, költői nyelven megírt Syngué sabour egy, a társadalmi, vallási és házastársi elnyomás alól felszabaduló afgán nő vallomása. 

Atiq Rahimi Kabulban született, a helyi francia gimnáziumban érettségizett, majd a kabuli egyetemen irodalmat tanult. A hazájában dúló háború miatt 1984-ben Pakisztánba menekült, majd Franciaországban kért és kapott politikai menekültjogot. A párizsi Sorbonne egyetem média-kommunikáció szakán doktorált és dokumentumfilmesként kezdett dolgozni. 

Első regényéből, a perzsául 2000-ben Párizsban megjelent Föld és Hamu című írásból 2003-ban Afganisztánban forgatta első játékfilmjét, amelyet a 2004-es cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című programjába is beválogattak, és elnyerte a Tekintet a jövő felé nevű díjat. Az álom és a terror ezer háza című regénye 2002-ben, A képzeletbeli visszatérés pedig 2005-ben jelent meg.  

A P.O.L. párizsi könyvkiadó gondozásában megjelent Goncourt-díjas regény címe, Syngué sabour, az afgán hagyomány szerint egy mágikus kő neve, amely előtt az emberek elmondhatják fájdalmukat. A cím többszörös metafora: Rahimi regényében ugyanis a főhősnő haldokló férje ágya előtt beszél, aki egy golyótól bénult le. Az asszony eleinte a tarkón lőtt férje megmentésért imádkozik, de néhány nap múlva önmagáról, a szenvedéséről és a magányáról kezd mesélni, s fokozatosan ébred rá, hogy mennyi mondanivalója van, és hogy mennyire nehéz kifejeznie a fájdalmat, amit érez. Az asszony azért találja meg a pontos szavakat, mert minden kötöttségtől megszabadulva  sikerül önmagában a közlés vágyát is teljesen felszabadítania és minden titkát elmesélnie.  

A költői nyelvezetű, sajátos ritmusú, rövid mondatokból álló alig 150 oldalas regényben Rahimi a kortárs afgán társadalom elnyomó valóságát és az iszlámról vallott felfogását a kritikusok szerint szinte filmszerűen írja le.        

A díjazott a France Info hírrádióban elmondta: sokáig elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne az anyanyelvén írjon. Negyedik regénye azonban egy szállodaszoba magányában egyetlen álmatlan éjszaka alatt viharszerűen és megállíthatatlanul tört fel belőle franciául. 

A legjelentősebb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t 1903 óta ítélik oda az abban az évben megjelent, közel hatszáz franciául írt legjobb prózai szépirodalmi mű egyikének. A tíztagú zsűri két fordulóban 7-3 arányban döntött az afgán író javára.

A másik legjelentősebb francia irodalmi díjról, a Renaudot-ról viszont nagyobb vita alakult ki: a zsűri 11-szer szavazott, mielőtt eldőlt, hogy a magyar származású Elie Wiesel Le cas Sonderberg (A Sonderberg-eset) című regényével szemben a guineai Tierno Monénembo Le roi de Kahel (Kahel királya) című műve a nyertes.

A 61 éves szerző a frankofón afrikai kortárs irodalom egyik legismertebb alakja. Hazáját a hatvanas években, Sekou Touré diktatúrája elöl menekülve hagyta el. Tucatnyi művében elsősorban az afrikai értelmiség tehetetlenségéről és a Franciaországban élő afrikaiak nehézségeiről beszél. A Kahel királya Olivier de Sanderval történetét dolgozza fel, akinek a nyugat-afrikai gyarmatosítók előfutáraként a XIX. század végén sikerül egy afrikai nép vezetőjének bizalmát megnyernie és a birodalmat saját népe ellen fordítania.