bezár
 

art&design

2013. 11. 28.
Magyar betlehemek is láthatók Rómában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhat magyar kézműves betlehem látható a Rómában csütörtökön nyíló nemzetközi betlehemes kiállításon.

prae.hu

A karácsonyi ünnepek közeledtével az olasz fővárosban harmincnyolcadik alkalommal rendezik meg a 100 Betlehem elnevezésű kiállítást. A tárlaton valójában összesen 183, kézműves munkával megvalósított betlehemet mutatnak be. A tizenegy olasz tartományból és harminc - nem csak keresztény vallású - országból érkezett alkotások az adott földrajzi térségek és nemzetek vallási és művészi tradícióinak jelképei. A legjobb munkákat díjban részesítik.
    
A Magyar Kézművességért Alapítvány előzetes válogatás után 29 pályázatot és fotót küldött az olaszországi szervezőknek, akik ebből választották ki azt a 16 magyar betlehemet, amelyet a nemzetközi tárlaton tekinthet meg a közönség - mondta el Gergely Imre, az alapítvány titkára az MTI-nek.
    
Hozzátette: a magyar alkotások a népművészet, a képző- és iparművészet különböző ágait képviselik, van köztük csuhéból, kerámiából és mézeskalácsból készített munka is.
    
A január 6-ig, vízkereszt napjáig látható kiállítást - amelyről bővebben a www.presepi.it oldalon lehet olvasni - az idén is a Róma központjában lévő Santa Maria del Popolo-bazilika és a mellette levő Bramante Terem látja vendégül.
    
A kiállítás jelentőségét és népszerűségét mutatja, hogy Giorgio Napolitano olasz államfő védnökségével rendezik meg. Claudio Maria Celli érsek, a Tömegkommunikációs Pápai Tanács elnöke nyitja meg Ignazio Marino római főpolgármester és a szentszéknél akkreditált nagykövetek jelenlétében. A megnyitón részt vesz Győriványi Gábor magyar szentszéki nagykövet is.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
art&design

az avantgárd lövészárkában
art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója

Más művészeti ágakról

Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés