bezár
 

színház

2013. 11. 29.
Bolero: tánckoncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bolero címmel tánckoncertet mutatnak be a Szolnoki Szimfonikus Zenekar összművészeti produkciójaként január 4-én Szolnokon, a Városi Sportcsarnokban.

Szkéné színház

A zene és a tánc összefonódásának estéjén mintegy háromszáz zenész, énekes és táncos lép majd a közönség elé - közölte Patkós Imre, a szolnoki szimfonikusok ügyvezető-szakmai igazgatója a produkciót beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.      
    
A programot a 2013-as Verdi-év méltó zárásának szánják, ennek szellemében az opera- és balettirodalom legnagyobb klasszikus mestereinek, Verdinek és kortársainak - Wagnernek, Ravelnek, Bizet-nek és Csajkovszkijnak - a műveiből csendülnek fel részletek, vizuális látványelemekkel tarkítva - ismertette a programot az igazgató.
    
A műsorban közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Budapest Táncszínház, a Tellabor Társulat, a Nemzeti Énekkar, a Budapesti Ifjúsági Kórus, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a szolnoki Kodály Iskola Gyermekkara, valamint a Mozdulat Táncműhely. Az est karmestere és zenei rendezője a japán Izaki Maszahiro, a szolnoki szimfonikusok művészeti vezetője. A műsorvezetői tisztet Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója látja el.
    
A gyerekekből álló, szolnoki Mozdulat Táncműhely alapítója és vezetője, Szitt Melinda a sajtótájékoztatón elmondta, hogy három éve szerepelnek közösen a szolnoki zenészekkel, azóta három mesebalettet adtak elő a zenekarral. A mostani produkcióban azonban a gyerekek az eddigi legnagyobb közönség előtt mutathatják meg, hogy mit tudnak - tette hozzá.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés