bezár
 

színház

2014. 01. 02.
Compagnie XY: Francia újcirkuszi előadás a Trafóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Francia újcirkuszi előadást, a Compagnie XY produkcióját láthatja a közönség pénteken és szombaton a Trafó – Kortárs Művészetek Házában Le grand C címmel.

Szkéné színház

A Compaigne XY látványos előadásában 17 akrobata lép színpadra. Hatalmas emberpiramisok épülnek, omlanak össze, az előadók egymás vállára másznak, és onnan elrugaszkodva repülnek a levegőbe, miközben a tangóharmonikából felcsendülő dallamok egy francia kisváros főterének hangulatát idézik.
    
A franciaországi Lomme-ból érkező artisták előadását az ottani utcák, az ott megfigyelt mozgások ihlették. Az akrobaták beleolvadtak a tömegbe, felvették annak ritmusát és lüktetését, majd az átélt élményeket cirkuszi mutatványokba sűrítették – olvasható a Trafó MTI-hez eljuttatott közleményében.
    
Az előadás artistái között francia, spanyol, német és izlandi művészek is vannak, akik Európa különböző neves cirkusziskoláiban tanultak. Le Grand C című előadásuk elsősorban a gravitáció legyőzésével operál, kellékük csupán egy fatuskó és egy billenőhinta, mindkettőt arra használják, hogy minél messzebbre jussanak a földtől. Ezen kívül csakis egymás végtagjaira számíthatnak.
    
Az egymás vállára építkező embertorony, a tetejéről duplaszaltóval földet érő akrobaták megelevenítik a hangyajellegű mikrotársadalmat, átlagos emberek válnak igazi óriásokká egy-egy pillanatra, míg meg nem inog az építmény. "Feltűnő hétköznapiság, virtuóz egyensúlyozás és elképesztő erő, a biztonsági hálójuk pedig a bizalom" – jellemzi az előadást a Trafó ajánlója.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Yorgos Lanthimos: Bugonia
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés