bezár
 

színház

2014. 03. 30.
Vörös István nyerte a XIX. Magyar Drámaíró Versenyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vörös István József Attila-díjas költő, próza- és drámaíró nyerte a XIX. Magyar Drámaíró Verseny zsűridíját. A közönségdíjat Székely Csaba drámaíró színdarabja kapta. A műveket szombaton a Békéscsabai Jókai Színházban mutatták be.

Szkéné színház

A drámaíróverseny résztvevőinek a Heti Válasz 4-es metró és a többi hazai metró építéséről szóló, Az alagút vége című összeállítása alapján egy éjszaka alatt kellett elkészíteniük a színpadi művet. Vörös István A vészfék istene, avagy aki azt hitte, látja az alagút végét, aki látta is, és aki nem akarta meglátni című művét Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője rendezte. A színdarab a metróalagút és a földi valóság metszéspontján istenek, alvilági lények, metróépítők és metrólebontók találkozását dolgozza fel.

Vörös Istvánt különdíjban részesítette a Magyar Rádió, a darabból rádiójátékot készítenek. Szintén Vörös István vehette át a debreceni Deszka fesztivál zsűrikülöndíját, a színpadi művet bemutatják a jövő évi debreceni kortárs magyar drámafesztiválon. A szerző megkapta a Heti Válasz különdíját is.

A közönségdíjat Székely Csaba költő, drámaíró, BBC-díjas rádiójáték-író nyerte el. Az ajtók záródnak című dramolett 2094-ben játszódik, a sokadik világégés után, ahol a jobb- és a balkezes, egymással ellentétesen és ellenségesen viselkedő életben maradottak a 4-es metró lejáratát keresik.

A legjobb rendezés díját Szabó K. István, a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának művészeti igazgatója nyerte el Székely Csaba darabjának rendezéséért. A legjobb főszerepért járó elismerést Besenczi Árpád Jászai Mari-díjas színész, illetve Kovács Edit, a Békéscsabai Jókai Színház színésze kapta. A legjobb mellékszereplők díját a zsűri Gulyás Attilának, illetve Gubik Petrának, a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek ítélte oda. A XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány különdíját Kolti Helga színművész kapta. Békéscsaba Megyei Jogú Város különdíjat adományozott Katkó Ferencnek, a Békéscsabai Jókai Színház színészének.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés