bezár
 

színház

2014. 06. 03.
A II. TITÁNium Tehetségkutató Platform győztesei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt előadás-tervezet, Fekete Ádám, Radnai Márk, Szivák­tóth Viktor, Geréb Zsófia és a Nylon Group munkája nyerte el a TITÁNium Tehetségkutató Platform díját.

Szkéné színház

A Jurányi Inkubátorházban második alkalommal rendezték meg a TITÁNium Tehetségkutató Platform díjátadóját hétfőn. A TITANium projekt keretében az 61 beérkezett pályázat közül 5 produkció valósulhat meg anyagi és menedzsmenti támogatással a következő színházi évadban a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, az Átrium Film-­Színházban, a MU Színházban és a Trafó - Kortárs Művészetek Házában - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
    
Hétfőn adták át a TITÁNium projekt keretében az idei évadban már megvalósult produkciók rendezőinek díját is. Az Év Titánja fődíjat - amely pénzjutalommal is jár - Radnai Márk és Boross Martin kapta.
    
A közlemény idézte Kulcsár Viktóriát, a Füge Egyesület elnökét, a Jurányi Inkubátorház vezetőjét, aki elmondta: olyan fiatal színházi alkotóknak adnak lehetőséget a bemutatkozásra, akik nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, vagy gyakorlatban foglalkoznak a színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő, de még nem töltötték be a 35. életévüket.
    
Elmondta, a program ötletét az adta, hogy számos fiatal színházi alkotó - író, színész, rendező - kereste meg őket új produkciós tervével vagy azzal, hogy az egyetemen készített vizsgabemutatóján szeretnének tovább dolgozni, külső helyszínen előadást létrehozni.
    
Fekete Ádám előadását a Trafó - Kortárs Művészetek Háza, Radnai Márk darabját az Átrium Film-Színház, Szivák­tóth Viktor alkotását a MU Színház, Geréb Zsófia, valamint a Nylon Group produkcióját a Jurányi fogadja be.
    
A beérkezett pályázatokat elbíráló kuratórium tagja Gáspár Anna producer, Gáspár Máté menedzser, Kovács Bálint kritikus, valamint Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos színész, rendező volt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés