bezár
 

építészet

2014. 06. 20.
A világ legnagyobb kiállítási tere épül Sanghajban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Másfél millió négyzetméteres összterületével a világ legnagyobbja lesz a Sanghajban épülő Nemzeti Kiállítási és Kongresszusi Központ (NECC), mely év végén kezdi meg működését a kelet-kínai metropoliszban.

prae.hu

A lóhere formájú központ 1,47 millió négyzetmétere 500 ezer négyzetméter kiállítási területet kínál, ebből százezer négyzetmétert kültéren. A tizenhat kiállítóterem mellett a NECC kereskedelmi központként is funkcionál majd, hivatali épületeknek és egy ötcsillagos szállodának is helyt ad majd. Az épületben 60 tárgyalásra vagy előadásra alkalmas terem van, a legnagyobb akár háromezer fő befogadására is alkalmas.
    
Az épületegyüttesben luxusmárka boltok, vendéglátó- és szórakoztató-egységek is helyt kapnak a látogatók és hivatali dolgozók kiszolgálására, és külön szekciót szánnak a kínai márkák és a kínai konyha remekeinek felvonultatásra.
    
A beruházás a kínai kereskedelmi minisztérium támogatásával valósult meg, a projektet a sanghaji városvezetés a metropolisz nemzetközivé válásának fontos lépéseként említi. Méreteivel a NECC nemcsak a világ legnagyobb kiállítási komplexuma, de a világ legnagyobb egybefüggő épülete is - olvasható a tervező cég honlapján.
    
Az építkezés első fázisát június végén fejezik be, hivatalos átadása ugyanakkor csak egy évvel később várható. A működést ennek ellenére már ősszel megkezdi a központ, a korábban Pekingben megrendezett autóshow átköltözésével.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról

Más művészeti ágakról

Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A kripli a Centrál Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés