bezár
 

színház

2014. 06. 24.
V4 - Fesztivál és színházi találkozó Vácon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gálaesttel megkezdődött kedden Vácon a visegrádi országok részvételével zajló V4 fesztivál és színházi találkozó, amely a visegrádi együttműködés tagállamainak budapesti csúcstalálkozóját egészíti ki.

Szkéné színház

Az idén második alkalommal megszervezett kulturális eseményen Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország mintegy hatvan színésze vesz részt. A június 24. és 29. között zajló programsorozat keretében a színházi előadások mellett koncerteket is élvezhet a közönség, de szakmai kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül. A programban kéthetes workshop is szerepel.    
    
Harrach Péter, az Országgyűlés kereszténydemokrata frakciójának vezetője, a rendezvény egyik védnöke a nyitóeseményt megelőző sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az 1335-ös visegrádi királyi találkozónak jelentős diplomáciai, politikai és kereskedelmi hatása volt, és az akkori megegyezés "most – évszázadok után - kulturális együttműködéssel egészül ki".
    
Kis Domonkos Márk, a nemzetközi találkozó megálmodója, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a tavalyi első találkozó a V4-ek magyar elnökségéhez kapcsolódott, a mostani program időzítése a magyar elnökség lezárásához kötődik.
    
Az igazgató hangsúlyozta: az aktualitást a rendszerváltoztatás 25. évfordulója is adja, amely témája lesz a workshop keretében készülő, négy ország színészei által létrehozott Tetszettek volna forradalmat csinálni című záró előadásnak.
    
Szombaton nagyszabású kerekasztal-beszélgetést rendeznek, ahol a színházi kultúra elmúlt 25 év alatt történt változásairól és a jövő kihívásairól lesz szó. A magyar színházi szakmát Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, kritikus, Angi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatója, valamint Kis Domonkos Márk képviseli, és részt vesznek a beszélgetésen szlovák, cseh és lengyel színházi szakemberek is.
    
A hat nap alatt a közönség találkozhat a szlovákiai Zsolnai Városi Színház (Szlovákia), a lengyel Jan Kochanowski Színház, a csehországi Tesin Színház valamint a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásával, koncertet ad a Csík zenekar, a Quimby, Dolhai Attila, valamint Hobo és bandája is.
    
A létrehozók szándéka szerint a váci rendezvény nem egyszerűen nemzetközi színházi találkozó, hanem olyan, határokon átívelő színházi együttműködés, amely nemcsak összehozza a négy ország művészeit és a közönséget, hanem tapasztalatcserére és az egymástól való tanulásra is lehetőséget ad.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Madame Tartuffe a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés