bezár
 

építészet

2014. 08. 04.
Gyalogosövezetté vált a római Spanyol-lépcső környéke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Róma belvárosának újabb részét zárták le a járműforgalom elől: hétfőtől a Spanyol-lépcsőt övező utcák váltak gyalogosövezetté.

Az eddig is korlátozott forgalmú római városrészbe mostantól a taxik sem hajthatnak be. A Piazza di Spagna teljesen a turistáké és a sétálóké lett.
    

prae.hu

A Spanyol-lépcső előtti téren kiszélesítették a járdákat. A tervek szerint november végére a Spanyol-lépcső és a közeli Popolo tér közötti teljes terület gyalogosövezetté válik.
    

A Spanyol-lépcső a második helyszín a római belvárosban, amelyet a 2013-ban megválasztott főpolgármester, Ignazio Marino gyalogosövezetté változtatott. Az első tavaly nyáron a Forum Romanum és a Colosseum közötti sugárút volt.
    

A római kereskedők szövetsége fenntartással fogadta az újabb gyalogosövezet bevezetését, hangsúlyozva, hogy ennek biztonságos működtetéséhez a rendőri jelenlét megerősítése szükséges, máskülönben a belváros az utcai árusok és a tolvajok területévé válik és a Spanyol-lépcső környékéből szuk (arab piac, bazár) lesz.
    

A kereskedők szerint ezt történt a Forum Romanum környékén is, ahol a gyalogosövezet üzletek bezárásához és a kisebb súlyú bűncselekmények elszaporodásához vezetett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása

Más művészeti ágakról

Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A kripli a Centrál Színházban
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés