bezár
 

irodalom

2014. 08. 08.
Elhunyt Fodor Sándor orientalista
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 73. évében elhunyt Fodor Sándor professor emeritus, nemzetközileg elismert arabista, keletkutató - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) pénteken az MTI-vel.

Fodor Sándor búcsúztatása augusztus 30-án 17 órakor lesz a Gazdagréti Református Templomban, a tudóst szűk családi és baráti körben szeptember 6-án helyezik örök nyugalomra.
    

prae.hu

Fodor Sándor 1941. november 6-án született Budapesten. Az ELTE BTK arab-történelem szakán 1965-ben végzett, majd az intézmény arab tanszékének munkatársa, egyetemi tanára lett. Arab nyelvet, arab irodalmat, arab történelmet, iszlámot, arab varázslást és héber nyelvet oktatott. Az 1993-ban akkreditált arabisztikai doktori iskola, majd a Nyelvtudományi Doktori Iskolába integrált arabisztikai program vezetőjeként tevékenykedett.
    

Az egyetemi doktori címet 1968-ban, a nyelvtudományok kandidátusa címet 1980-ban szerezte meg Az arab piramislegendák című értekezésével. Kutatási területe volt az iszlám és a népvallás a Közel-Keleten, különös tekintettel Egyiptomra, valamint a muszlim, keresztény, zsidó népvallás közös vonásaira és tárgyi emlékeire.
    

Fodor Sándor 1990 és 1992 között a BTK dékánhelyettese, majd 2000-től 2001-ig dékánja volt. Emellett dolgozott a Sémi Filológiai és Arab Tanszék vezetőjeként, az Orientalisztikai Intézet igazgatójaként, a Kőrösi Csoma Társaság alelnökeként, az MTA Orientalisztikai Tudományos Bizottságának tagjaként, az Egyiptomi Nyelvi Akadémia külső tagjaként és a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság elnökeként is.
    

Az egyik legmagasabb egyiptomi kitüntetést, a Művészeti és Tudományi Érdemrendet 2005-ben Hoszni Mubarak egyiptomi elnöktől vehette át több évtizedes tudományos munkájáért, az arab kultúra, az iszlám civilizáció és vallás európai megismertetéséért.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Závada Péter olvasóköréről a Nincs Fesztiválon
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Tudósítás az első DIA filmklubról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés