bezár
 

színház

2014. 09. 13.
Avar István halála - Az Emmi saját halottjának tekinti a színművészt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt Avar István színművészt, a nemzet színészét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az Emmi kultúráért felelős államtitkársága az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint Avar István temetéséről később intézkednek.

Felidézték, Avar István 1931-ben, Egercsehiben született. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben végzett, majd a Pécsi Nemzeti Színház művésze lett. 1960-tól a Madách Színház, 1966-tól a Nemzeti Színház, 1985-től ismét a Madách Színház, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított.

Erőteljes, szép orgánuma, egyéni játékstílusa szakmai és a közönségsikert hozott számára. Számos magyar filmben is játszott, többek között Jancsó Miklós Oldás és kötés valamint Szegénylegények című filmjében. Színpadi alakításai közül kiemelkedik Stanley (Tennesse Williams: A vágy villamosa), illetve  Madách Mózesében, valamint Szigligeti Liliomfijában a főszereplő  megformálása - olvasható a közleményben.

Avar Istvánt 1975-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2001 óta a Nemzet Színésze, 2003-ban a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották.

Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
A Cicikrisztus (NippleJesus) című előadás az Apolló Galériában
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés