bezár
 

zene

2014. 10. 18.
Elhunyt Pribojszky Mátyás citeraművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Pribojszky Mátyás zenész, aki citeraművészként az országban elsőként kapott hivatásos működési engedélyt, majd a ősi népi hangszert hangversenypódiumra emelte - közölte szombaton honlapján a tatai önkormányzat.

A 83 éves korában elhunyt művész hosszú ideje Tatán élt feleségével, Petrozsényi Eszter színművésszel. Munkássága során kifejlesztette és széles körben tanította az ujjal való citerajátékot, fölváltva a korábbi nyomótoll alkalmazását, ma már szinte csak az ő módszerével játszanak a citerások.

prae.hu

A népdalok szövegének pontosan megfelelő ritmusképleteket játszott, a korábbi hangulatkeltő háttérzeneként használt egyenletes, kevésbé tagolt zengés helyett. Forradalminak számított, hogy citerán klasszikus zenét is megszólaltatott.

1981-ben megalakította a Citerabarátok Klubját (CBK), melynek vezetőjévé vált, a klubnak több mint 2000 tagja volt, amikor 1993-ban technikai feltételeinek megszűnése miatt befejezte működését.

1973-ban kéthetes japán vendégszereplésre hívták. Előadásmódja annyira megragadta a japán közönséget és zenei szakembereket, hogy fél évig az országban marasztalták, közben japán szerzők neki írt citeradarabjait játszotta felvételre és a japán televízióban több részes citeraiskola-műsor készült közreműködésével

A nyolcvanas évek közepétől komolyzenét is játszott. Semmelweiss Tibor hangszerkészítő segítségével egységesítették a citerák méretét és bundozását ahhoz, hogy valós vonósnégyeshangzás szülessen a citerazenekaroknál is. Citerás nyelven prím, tenor, basszus, bőgő illetve pikoló elnevezésű hangszerfajták készültek, így vált lehetővé klasszikus darabok hiteles előadása.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Balogh Ádám lemezéről
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés