bezár
 

film

2014. 11. 16.
Hajdú Eszter és Gerő Marcell nyerte a Verzió díjait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az ezer dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.

Hajdú Eszter az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm rendezője 167 napon át, lépésről lépésre követte végig a 2008-2009-ben elkövetett romagyilkosságok vádlottjainak tárgyalásait, amelyeket mikroszkopikus részletességgel mutat be a 107 perces filmben.

prae.hu

Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotása, Balázs Béla Bebukottak című, fiatal korú bűnözőket bemutató és annak idején betiltott dokumentumfilmjét veszi alapul. A rendező mintegy 30 év elteltével felkereste az egykori szereplőket, hogy megtudja mi lett azokból, akik kamaszkorukban embert öltek és a fiatalságukat a börtönben töltötték.

Seres Mariann, a fesztivál sajtófelelőse vasárnap este az MTI-nek elmondta, az idei fesztivál is nagy érdeklődés mellett zajlott. A seregszemle hat napja alatt 26 ország 62 alkotását láthatták a nézők. A nemzetközi panoráma szekció programjában 20 kreatív dokumentumfilm szerepelt, míg a magyar panoráma válogatásában 11 alkotást volt látható. A Diákverzió programjain öt kortárs dokumentumfilm közül válogathattak a szak- és középiskolások.

Az eseménysorozat Alain Ughetto Jasmin című filmjének vetítésével ért véget a Toldi moziban. A francia rendező gyurmabábot párosít Iránban készült szuper 8-as és archív felvételekkel, valamint élőszereplős jelenetekkel. A műfajötvözet egy személyes szerelmi történet, amely az iráni forradalom idején játszódik - tette hozzá Seres Mariann.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei

Más művészeti ágakról

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés