bezár
 

színház

2014. 11. 29.
Zenthe Ferenc salgótarjáni kötődéséről jelenik meg könyv
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zenthe Ferenc színművész gyermekkorát és a szülővárosához, Salgótarjánhoz fűződő, haláláig tartó kötődését mutatja be a helyi Dornyay Béla Múzeum által megjelentetett könyv.

A Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születtem című könyv a múzeum idei negyedik kiadványa, bemutatóját december közepére tervezik - mondta el az MTI-nek a kötet szerkesztője.

Balogh Zoltán hozzátette: civil kezdeményezésre, a helyi önkormányzat, valamint a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával egy éve láttak neki a gyűjtőmunkához. Forrásként a Nógrád Megyei Levéltár dokumentumait, a helyi sajtóban megjelent írásokat, valamint a Palócföldben, a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban megjelent tudósításokat, interjúkat, riportokat használták.

A helytörténeti kutató kifejtette: Zenthe Ferenc gyermekkorát, Salgótarjánhoz fűződő kapcsolatát és a nemzet színészének halálát követő, egyre erősödő Zenthe-kultuszt is igyekeztek körüljárni. Annál is inkább, mert a Zenthe Ferencet tisztelők körében is kevéssé ismert a művész Salgótarjánhoz való erős érzelmi kötődése.

A kötetből kiderül, hogy a salgóbányai bányagondnok édesapja hozta létre az első mozit Salgótarjánban, Zenthe Ferenc természetszeretete, történelem iránti érdeklődése pedig a Medves-fennsík körüli erdőkben és a Salgói várnál töltött gyermekkorban gyökerezett. Ahogy Zenthe Ferenc nyilatkozta, ha nem a színészi pályára kerül, erdésznek ment volna.

Zenthe Ferenc, eredeti nevén Romeshofer Ferenc a Salgótarjánhoz tartozó Salgóbányán született 1920. április 24-én. A nemzet színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművés emlékezetes szerepe többek közt A Tenkes kapitányában alakított Eke Máté vagy a Szomszédok című teleregényben Taki bácsi. Kiemelkedő alakítása volt a Jób lázadása című film főszerepe, amely számos hazai és nemzetközi filmes díjat megnyert.

Zenthe Ferenc 86 esztendős korában, 2006. július 30-án hunyt el Budapesten. Születésnapja egyben Salgótarjánban a róla elnevezett színház megalakulásának az évfordulója is. A társulat az idei évadtól Zenthe Ferenc-díjjal is ápolja a salgótarjáni születésű színművész emlékét. Salgóbányán pedig szobra áll és hamarosan megnyílik a Zenthe Ferenc Emlékszoba a felújítás alatt álló egykori bányakaszinó épületében.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
A Mester és Margarita a Katona József Színházban
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
art&design

Az EX SITU kiállításról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés