bezár
 

színház

2015. 01. 13.
32 évesen elhunyt Pingiczer Csaba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vele született szívbetegségben, 32 éves korában, hétfő éjjel meghalt Pingiczer Csaba, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja; a színház saját halottjának tekinti - közölte a teátrum igazgatója kedden az MTI-vel.

Forgács Péter elmondta, hogy a színész gyermekként került a társulathoz, a színházban nőtt fel, szülei is ott dolgoztak. Személyében egy meghatározó, okos, jó humorú és szeretetteljes embert veszített el a művész világ és közönség.
    

Játszott többek között Wiliam Shakespeare A windsori víg nők című vígjátékában, ahol Keszeget alakította, a 80 nap alatt a Föld körül, a Hajmeresztő és a Június című darabokban.
    

Pingiczer Csaba 1982. szeptember 8-án született. A színház honlapján olvasható sorok szerint "most már minden szerepe olyan marad, mint Phileas Fogg, nem fogja eljátszani..."

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mester és Margarita a Katona József Színházban
színház

80 éves Demjén Ferenc
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés