bezár
 

zene

2015. 01. 25.
Cseh Tamás emlékére rendeztek versenyt nem hivatásos előadók, alkotók részére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy hatvanan jelentkeztek a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes-dalszerző emlékére rendezett, amatőröknek meghirdetett versenyre, amelynek döntőjét szombaton este tartották a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

A harmadik alkalommal meghirdetett versenyre nem hivatásos előadók jelentkezését várták, az idén először Rubinpiros tangó címmel a táncműfaj képviselőiét is. Ez utóbbi kategória győztese az Offline duó koreográfiája lett - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

prae.hu

A Cseh Tamás-dalok éneklésére meghirdetett, De mi most itt vagyunk, éneket hallgatunk elnevezésű mezőny győztese Hegyi Norbert lett, a képzőművészeti, Egy képre gondolok, tudod című kategóriában a Talpas fivérek klipje kapta a 100 ezer forinttal járó fődíjat.

A pályaműveket zsűri bírálta el, amelynek tagja volt Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője, Bozsik Yvette táncművész, Feledy Balázs művészeti író, Kátai Zoltán énekmondó, Kecskeméti Gábor zeneszerző, Krulik Zoltán zeneszerző, Mispál Attila filmrendező, Parais István táncpedagógus és Tóth Zsolt operatőr.

A díjazottak a pénzjutalmon kívül fellépési lehetőséget kapnak az idei Ördögkatlan Fesztiválon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Balogh Ádám lemezéről
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző

Más művészeti ágakról

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés