bezár
 

színház

2015. 02. 09.
Michael Gambon kénytelen visszavonulni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint 50 évnyi színházi karrier után kénytelen visszavonulni a színpadtól Michael Gambon.

A népszerű brit színész, akit a magyar közönség legutóbb Albus Dumbledore professzorként láthatott a filmvásznon a Harry Potter-sorozat filmjeiben, egy brit lapinterjúban felfedte: emlékezetvesztése miatt volt kénytelen meghozni a döntést arról, hogy többé nem áll színpadra.
    

Szkéné színház

A 74 éves Gambon már évek óta küszködik memóriaproblémákkal. Már azt is kipróbálta a színpadon, hogy fülhallgató segítségével súgnak neki a színfalak mögül. Annyira bántotta a gondolat, hogy képtelen emlékezni a megtanult szövegre, hogy pánikroham miatt még kórházba is kellett őt szállítani. Később már csak kisebb szerepeket vállalt.
    

"Borzasztó elismerni, hogy nem tudom megcsinálni. A szívem szakad meg. Ijesztő, hogy amikor előttem van a szöveg, időtlen időkig tart megtanulása" - ismerte el a színész, aki Dulinban kezdte a karrierjét 1962-ben Shakespeare Othello című drámájában, majd Londonban Nemzeti Színházban Laurence Olivier irányítása alatt debütált.
    

Először korát okolta a felejtés miatt, arra is gyanakodott, hogy esetleg Alzheimer-kórban szenved, de ezt orvosai kizárták.
   

A négyszeres BAFTA- és háromszoros Laurence Olivier-díjas színész azonban a The Sunday Times brit vasárnapi lapnak adott interjújában elmondta, hogy a filmezésnek nem fordít hátat. Tavasszal J. K. Rowling első felnőtteknek szánt regényéből, az Átmeneti üresedésből készülő BBC-adaptációban lesz látható lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés