bezár
 

art&design

2015. 10. 14.
Nyitott Műtermek Délutánja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vezetett séták, alkotók és nyitott műtermek várják az érdeklődőket a hétvégén Budapesten a Nyitott Műtermek Délutánja elnevezésű programsorozaton.

A látogatók 12 helyszínen csaknem 40 alkotóval találkozhatnak, bepillanthatnak a kulisszák mögé és megismerhetik azt a közeget, ahol a művek születnek. A kötetlen programokon az alkotók megmutatják éppen készülő alkotásaikat, történeteket mesélnek, megosztják gondolataikat a művészetről, s beavatnak munkamódszerükbe is - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

prae.hu

Szombat délután három műteremház várja a látogatókat. Az Art Quarter Budapest multikulturális központban festők, szobrászok és performerek dolgoznak, mások mellett Borsos Lőrinc, Christa Bartesch, Halász Péter Tamás és Douglas Stichbury. A Center of Contemporary Art Budapest  - amely művészetszervező tevékenységnek is helyet ad - alkotói közé tartozik Bárdosi Katinka és Németh Marcell. Az egyik legfrissebb budapesti művészeti műhely, a LAOS egyelőre csak festőknek kínál inspiratív közeget, itt alkot Ezer Ákos és Gantner Dániel is. A műteremház nyitó kiállítása - a Magyar Képzőművészeti Egyetem friss diplomásainak munkáiból rendezett csoportos tárlat - szombat este lesz.
    

Vasárnap egyéni műtermekbe látogathatnak el az érdeklődők: a Merészkedés program művészi kalandozásra invitál Papageorgiu Andrea, Kontra Ágnes, Szirtes János és Molnár Ágnes Éva műtermébe. Az Ecset, zongorabillentyű, satöbbi... című séta házigazdái Kelemen Zénó, Barabás Márton és Balogh Csaba, a B-Line elnevezésű séta résztvevőit pedig Barabás Zsófi, Bernát András és Bullás József látja majd vendégül.
    

A Nyitott Műtermek Délutánját 2012-ben Bérczi Linda művészeti menedzser hívta életre azzal a céllal, hogy új módon, különleges élményt kínálva hozza közelebb a legkülönfélébb területeken alkotó képzőművészeket és a nagyközönséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán

Más művészeti ágakról

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet
gyerek

Gyerekirodalmi műsor Veiszer Alindával a radiocafén
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés