bezár
 

színház

2015. 10. 14.
Sarkadi Imre Oszlopos Simeonja a Katonában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Katona József Színház idei évada harmadik bemutatóját tartja pénteken a Kamrában: Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámáját Gothár Péter rendezésében tűzik műsorra - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Sarkadi Imre az ötvenes évek csodagyerekének számított, ellentmondásos személyiségét legendák övezik. Az 1960-ban írt Oszlopos Simeon című darabjában az illúzióvesztett értelmiség közérzeti válságát, vívódását, reményvesztettségét mutatja meg ma is rendkívüli erővel ható eszközökkel. Több mint ötven év távlatából ez az értelmiségkép bizonyos mozzanataiban kifejezetten ironikus - olvasható a produkció ismertetőjében.
    

Az előadás főbb szerepeiben Ötvös András, Szirtes Ági, Rezes Judit és Pálos Hanna látható.
    

A közlemény kitér arra is, hogy október 15-én, 22-én és 23-án a PanoDráma független színházi társulat vendégjátékaként szcenírozott felolvasószínházi produkciót láthat a közönség a Sufniban.
   

 A társulat Csalog Zsolt Doku56 című interjúkötetéből választotta ki a Keserű boldogság című interjút Jancsó Líviával, aki az amerikai nagykövetségen dolgozott az 1956-os forradalom idején.
    

"Csalog interjúalanya nemcsak a magyar történelem egyik legfényesebb pillanatát látta közvetlen közelből, hanem besúgóktól körülvéve titokban legépelte Mindszenty hercegprímás emlékiratait, letartóztatták, faggatták, fenyegették, majd elengedték, utóbb internálták, ott is igyekezték megtörni, határozatlan időre magánzárkába csukták, a körlet névsorából törölték, majd mégis elengedték, hogy aztán kitelepítsék. Lívia pedig minden szabadulása alkalmával rohant vissza az Egyesült Államok nagykövetségére, dolgozni" - áll az előadás ismertetőjében.
    

A PanoDráma produkciójában Jancsó Líviát Kari Györgyi alakítja, az előadást Ördög Tamás rendezte.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés