bezár
 

art&design

2015. 12. 08.
Aba-Novák Vilmos tusrajzai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aba-Novák Vilmos (1894-1941) tusrajzaiból látható válogatás szombattól Leányfalun Tus, toll, papír I. címmel - tájékoztatta az MTI-t Kováts Kristóf, a leányfalui Aba-Novák Galéria vezetője.

A galéria minden évben egyszer kiállítást rendez a névadó tiszteletére, az idén a tusrajzaiból látható válogatás, melyet a családi hagyatékból állítottunk össze - mondta Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája. A galéria vezetője hozzátette: olyan gazdag anyag áll rendelkezésre, hogy jövőre egy második kiállítást is létrehoznak a művész tusrajzaiból.     

prae.hu

Kováts Kristóf felidézte: Aba-Novák pályakezdése szorosan összefonódik egy nagyon intenzív önképzéssel, amelyben a grafikáknak, a tus használatának nagyon fontos szerepe volt, s ez a szisztematikus felkészülés alapozta meg a későbbi rézkarcoló éveket és sikereket.     

Megjegyezte: a nagyközönség számára kevésbé köztudott, a szakma számára azonban evidencia, hogy Aba-Novák Vilmos kiváló grafikus is volt. A mostani tárlat erre bizonyíték, hiszen tusrajzaival ilyen mélységben utoljára a 2008-as debreceni MODEM-beli kiállításon lehetett találkozni - mutatott rá a galéria vezetője, aki kiemelte: több mint 20 mű látható majd, sok közülük most szerepel először kiállításon.     

Az alkotások részben portrék - köztük három önarckép -, aktok, de látható néhány fatanulmány is, illetve külön egységet képeznek a "vegyes" alkotások, köztük a szolnoki tanyarajz vagy részlettanulmányok.     

A kiállítás január közepéig tekinthető meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán

Más művészeti ágakról

Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés