bezár
 

zene

2015. 12. 10.
Komolyzenei tehetségkutató verseny Ungváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Komolyzenei tehetségkutató versenyt rendeznek Ungváron szombaton, a döntőbe jutott 15 gyermeket és fiatalt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) látja vendégül Budapesten.

A versenyt három korosztályban - az 5-9, 10-14 és 15-19 éveseknek - hirdették meg. A nyertesek jutalomként Budapesten tölthetnek el egy hétvégét februárban, megtekinthetik a főváros nevezetességeit és koncerten is részt vehetnek - mondta el Répás Zsuzsanna, az MMA Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője a csütörtöki sajtótájékozatón Budapesten.
    

prae.hu

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára emlékeztetett: idén júniusban jótékonysági napot rendezett az MMA a Pesti Vigadóban, az összegyűlt több mint 1,2 millió forint adományt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által megjelölt alapítványnak adták át.
    

Az MMA Határon Túli Bizottsága júniusban Beregszászon tartotta kihelyezett ülését, ahol a KMKSZ és több művészetpedagógiai szervezet képviselőjével egyeztettek az idén zajló komolyzenei tehetségkutató verseny támogatásáról. Ennek eredményeképen az öttagú zsűriben az MMA két akadémikusa és egy közművelődési képviselő is részt vesz: elnöke Kocsár Balázs karmester lesz, tagja Kassai István zongoraművész és Dobozy Borbála csembalóművész. Emellett a döntőbe került 15 fiatal művészt meghívják és vendégül látják Budapesten.
    

Kucsera Tamás Gergely hozzátette: a kihelyezett ülésen arról is egyeztettek, majd kezdeményezték a magyar kormánynál, hogy a Kárpátalján magyar nyelven folyó közoktatási, köznevelési intézmények támogatásához hasonlóan a magyar nyelven zajló művészeti alapfokú képzés támogatása is megvalósulhasson. A szeptemberben megjelent határozat szerint a magyar kormány támogatja a Kárpátalján működő művészeti és zeneiskolák magyar nyelven oktató, a magyar zenei és kulturális örökség megőrzése érdekében oktatói tevékenységet végző, a magyar kultúra terjesztésében aktívan részt vevő pedagógusokat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Roskó Gábor és a Project333
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés