bezár
 

színház

2015. 12. 11.
A gyermekkort idézi a Veszprémi Petőfi Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyermekéveket idéző zenés előadással és a cirkusz világát a színház eszközeivel bemutató produkcióval várják a nézőket az év végén és a jövő év elején a Veszprémi Petőfi Színházban - közölte a teátrum igazgatója a városban tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Oberfrank Pál elmondta, hogy december 29-én mutatják be a Múlnak a gyermekévek című zenés darabot, január 12-én pedig a budapesti Recirquel Társulat adja elő a Cirkusz az éjszakában című produkcióját.
    

Az igazgató kifejtette: a Múlnak a gyermekévek című előadásban a Petőfi Színház művészei mellett gyermekszereplők is feltűnnek majd. Olyan ismert slágerek csendülnek fel a darabban, mint az Édes kisfiam vagy a Jaj de jó a habos sütemény és az előadás végére minden néző gondolatban "összerakhatja a maga gyermekkori történetét". Az előadás a tervek szerint egész éven át műsoron marad - fűzte hozzá.
    

Oberfrank Pál elmondta azt is, hogy január 12-én a budapesti Recirquel Társulat Cirkusz az éjszakában című vendégjátéka a színház eszközeivel igyekszik művészetté emelni és egyúttal a nézőkhöz közelebb hozni a cirkusz világát a zene a tánc a mozgás és az ének segítségével.
    

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy január 4-én Szénási Mihály festőművész kiállítása nyílik a teátrumban, aki a színházban jelenleg is játszott Tokaji aszú című vígjátékban 1940-ben Krajcár Jani szerepét alakította.
    

Hozzátette: a kiállítás-megnyitót követően a látogatók részesei lehetnek egy múltidéző beszélgetésnek a művésszel és az 1940-ben bemutatott előadás egy másik szereplőjével, Fábián Pállal, aki gyermekszereplőként lépett színpadra több mint 70 évvel ezelőtt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
art&design

Az EX SITU kiállításról
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés