bezár
 

film

2016. 02. 19.
Emily Blunt lehet Mary Poppins a Disney új filmjében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emily Blunt játszhatja Mary Poppins szerepét a Disney új filmjében, amelyet Rob Marshall rendez - értesült a Variety.com.

A játékfilm producere John DeLuca és Marc Platt lesz. Bluntra azért esett a választás, mert a rendező és producerek is együtt dolgoztak vele a Vadregény című filmben. A Disney szeretné, ha a film mihamarabb elkészülne, ezért már el is kezdtek tárgyalni a színésznővel. A szerződést azonban még nem kötötték meg, mert kérdéses, hogyan lehet egyeztetni Blunt elfoglaltságait. A közelmúltban derült ki, hogy a színésznő második gyermekét várja, ez ugyancsak hatással lehet a forgatás időzítésére.
    

prae.hu

Bennfentes források szerint az alkotás a gazdasági válság idején, Londonban játszódik majd, és P.L. Travers regényeit idézi a Banks család gyermekeinek csodálatos nevelőnőjéről. A készülő produkció húsz évvel később folytatja a Disney 2013-ban bemutatott, Banks úr megmentése című Mary Poppins-filmjének történetét.
    

Az eredeti Mary Poppins című zenés filmet 1964-ben mutatták be, főszerepét Julie Andrews alakította. Az alkotás 100 millió dolláros jegybevételével hatalmas siker volt a mozikban, öt Oscar-díjjal jutalmazták, az egyiket Andrews kapta a legjobb színésznő kategóriában.
    

Emily Blunt vígjátékokban és akciófilmekben is szerepelt az elmúlt években: a nézők az Édesnégyes és az Ötéves jegyesség című komédiában, valamint a Sicario - A bérgyilkos és A holnap határa című filmben is láthatták. Idén kerül a mozikba a Lány a vonaton című drámája, és hamarosan A Vadász és a Jégkirálynő című mesefilmjét is vetítik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A konyha és A brutalista című filmekről
Steven Soderbergh: Fekete táska
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers

Más művészeti ágakról

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés