bezár
 

film

2016. 02. 22.
Látogatórekorddal zárt a Berlinale
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden korábbinál több látogatója volt idén a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválnak (Berlinale), a szervezők hétfőn közölt adatai szerint az előző nap véget ért 66. Berlinale vetítéseire 337 000 jegyet adtak el.

A 11 napos szemlén 77 országból 436 filmet mutattak be, köztük két magyar alkotást, Bucsi Réka LOVE című rajzanimációs rövidfilmjét és Fliegauf Bence Liliom ösvény című munkáját.
    

prae.hu

A szervezők közleménye szerint a díjátadó gála a fesztivál "ragyogó lezárása" volt, és Gianfranco Rosi Fuocoammare (Tűz a tengeren) című dokumentumfilmjének kitüntetése a legjobb versenyfilmnek járó Arany Medve díjjal "megható estét" varázsolt a rendezvényből, amely tükrözte az idei Berlinale egészét átható "politikai hangulatot".
    

A társadalmi kérdésekre leginkább nyitott A-kategóriás fesztiválként számon tartott szemle szombat esti díjkiosztó ünnepségen Meryl Steep, zsűri elnöke azt mondta: az európai menekültválságról szóló alkotás elsöprő erővel hatott a nemzetközi zsűrire és képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell.

Az Észak-Afrikából az Európai Unióba átkelni igyekvő menekültek fő célpontját, a Lampedusa nevű földközi-tengeri szigetet bemutató alkotás rendezője pedig elfogadhatatlannak nevezte, hogy "a tengerbe kell veszniük tragédiák elől menekülő embereknek". "Ebben a pillanatban gondolatban azokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére" - mondta Gianfranco Rosi rendező pedig, miután átvette a díjat.
    

Az Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért 18 alkotás versengett a 66. Berlinalén. A zsűri nagydíjával - egy Ezüst Medvével - a többi között a Senkiföldje című Oscar-díjas alkotásáról ismert bosnyák rendező, Danis Tanovic Smrt u Sarajevu (Halál Szarajevóban) című filmjét tüntették ki. A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a francia Mia Hansen-Loeve kapta L'avenir (A jövő) című filmjéért.
    

A fesztivál utolsó napján, vasárnap a díjnyertes alkotásokat vetítették.
    

A 67. Berlinale 2017. február 9-én kezdődik és ismét 11 napig tart majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nemes László: Árva
Tudósítás az első DIA filmklubról
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés