bezár
 

színház

2016. 03. 01.
MITEM - Két előadást duplán játszanak a nemzetközi színházi találkozón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két előadást duplán játszanak a nagy érdeklődés miatt a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), a Nemzeti Színház áprilisi fesztiváljának kistermi előadásaira is már majdnem elfogytak a jegyek - hangzott el a fesztiválról tartott keddi beszélgetésen.

A. Szabó Magda, a színház stratégiai igazgatója elmondta: a Kortársaink a klasszikusok mottóval április 11. és 24. között tartandó találkozón 14 ország 22 előadását láthatja a közönség. A diákok kedvezményes jegyet válthatnak.
    

A találkozón résztvevő országok között van Magyarország mellett Argentína, Dél-Korea, Franciaország, Görögország, Grúzia, Kína, Lengyelország, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc és Szerbia.
    

Kétszer tűzik műsorra Gorkij Éjjeli menedékhely című művét David Doiasvili rendezésében, a tbiliszi Állami Zenés és Drámaszínház előadásában; valamint Bocsárdi László rendezését, a Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában.
    

A sajtóbeszélgetésen a színház művészeti műhelyének tagjai - Rideg Zsófia, a MITEM főszervezője mellett Király Nina, Kozma András, Verebes Ernő és Kulcsár Edit dramaturgok, a fesztivál kurátorai -számoltak be a programról.
    

Rideg Zsófia elmondta: a fesztivál nyitóelőadása a Teatro Potlach olasz utcaszínház előadása lesz. Pino Di Buduo rendezésében az Angyalok a város fölött című produkciót játsszák, amelynek előadásába a kaposvári egyetem két színművész osztálya is bekapcsolódik. A rendező a fesztivál előtt tíznapos színházi műhelyen állítja be a diákokat a nyitott formájú előadásba, amely egy-egy város láthatatlan helyszíneit tárja fel helyi művészekkel együttműködve.
    

Kiemelte: április 12-én az athéni Polyplanity Company Homérosz Iliász című művét adja elő, a klasszikus alkotással friss formában találkozhat a közönség. A produkció rendezője Stathis Livathinos, az athéni nemzeti színház művészeti igazgatója, aki részt vesz a MITEM-en kísérőprogramként megrendezett nemzeti színházak találkozóján is.
    

A Nemzeti színházak a 21. században - A sokszínűség harmóniája címmel megvalósuló kerekasztal-beszélgetés szervezője, Verebes Ernő elmondta: az eseményt április 13-án rendezik meg, a konferencián szó lesz a nemzeti kultúrák fennmaradásának fontosságáról és a színházi kultúrák közötti átjárhatóságról.
    

Rideg Zsófia elmondta: a madridi Teatro de La Abadía és a barcelonai Katalán Nemzeti Színház A közönség című előadásával folytatódik a program április 13-án. A Federico García Lorca műve alapján készített előadás emléket állít a 80 éve meggyilkolt szerzőnek.
    

A főszervező beszélt arról, hogy távolkeleti előadások is szerepelnek a programban. Április 13-án a Dél-Koreából érkező sámánszertartás látható, 17-én a Szecsuáni Opera mutatkozik be.
    

TIIT címmel a Titus Andronicus nyomán készült különleges előadás látható. Szergej Potapov, a Szaha Színház főrendezője a jakut színház különleges hagyományait ötvözte Shakespeare művével.
    

Április 17-én Valére Novarina művészetét járják körbe: beszélgetés mellett zenés felolvasás is lesz Érthetetlen anyanyelv című művéből. A közönség április 17-én láthatja a Novarina rendezésében most készülő produkciót, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadását Imigyen szóla Louis de Funés címmel. A rendező másik munkáját, a tavalyi avignoni fesztiválon nagy feltűnést keltett a Nevek erdejében című produkciót április 18-án játsszák a MITEM-en.
    

Szintén új előadás, a svájci Théatre Vidy-Lausanne napokban bemutatott Sirály produkciója, Csehov darabja Thomas Ostermeier rendezésében látható. Hazafiak címmel Urbán András rendezésében lesz műsoron a belgrádi Szerb Nemzeti Színház előadása. Az 1848-as szabadságharc idején játszódó groteszk komédia a szerb-magyar viszonyról szól. Silviu Purcarete rendezésében a Gulliver utazásait játsszák a Radu Stanca Nemzeti Színház előadásában. A moszkvai Művész Színház Akadémia (MHAT) előadásában Korszerűtlen koncert címmel játsszák Viktor Rizsakov rendezését.
    

Rideg Zsófia felhívta a figyelmet arra, hogy a színház két lapja, a Szcenárium és a Nemzeti Magazin is számos cikkel vezeti fel a fesztivál előadásait, szakmai programjait.
    

A fesztiválon a Nemzeti Színház produkciói közül Zsótér Sándor rendezésében Brecht Galilei élete című darabja, Vidnyánszky Attila rendezésében Weöres Sándor Psyché és Cervantes Don Quijote című műve látható. Műsorra tűzik a Galambos Péter rendezte Szeszélyes nyár című darabot, valamint a Csehov A 6-os számú korterem című novellája alapján készült 6 című produkciót, Sardar Tagirovsky rendezését.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Frankenstein a Vígszínházban
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
színház

80 éves Demjén Ferenc
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés