bezár
 

art&design

2016. 03. 02.
Emlékévet tartanak a székesfehérvári repülés százéves jubileuma tiszteletére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Repülésismereti verseny, repüléstörténeti konferencia, kiállítás, kiadványok, filmek szerepelnek a székesfehérvári repülés százéves jubileuma tiszteletére rendezett emlékév programjai között.

A 2016-os emlékév szervezője a Székesfehérvári Repüléstörténeti Alapítvány, Székesfehérvár önkormányzata és az Albatrosz Repülő Egyesület, fővédnöke pedig Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester.
    

prae.hu

Az önkormányzat kommunikációs központjának szerdai közleménye szerint száz évvel ezelőtt, 1916. augusztus 2-án az akkori polgármesternél a hadügyi kormányzat két megbízottja jelent meg, és közölték, a város határában léghajós alakulat telepítéséhez szükséges létesítmények építésébe fognak. A sóstói katonai bázis születésétől napjainkig több korszakot különböztetnek meg: a katonai légi bázisok kialakítását 1916 és 1945 között, illetve a második világháborús harcokat, a világégés utáni éveket nagyjából a rendszerváltásig, majd napjaink sport- és polgári repülését.
    

A városvezetés elkötelezett abban, hogy a repülés hagyományát továbbvigye, és a megújult börgöndi repülőtéren minden fehérvári hasznára váljon - idézte a közlemény Róth Péter alpolgármestert.
    

A programok közül kiemelkedik és az emlékév legérdekesebb és legnagyobb szabású programja egyértelműen a szeptember 11-i börgöndi repülőnap lesz. Mivel idén Kecskeméten nem lesz repülőnap, ezért a börgöndi lesz a legnagyobb az országban.
    

A százéves jubileumi év tervezett programjai között van egy iskolásokat megszólító repüléstörténeti verseny. Az elkészített, zsűrizett maketteket az elképzelések szerint kiállítanák a városházán, majd végleges helyük a székesfehérvári Repüléstörténeti Múzeumban lenne.
    

Az emlékévben készülnek kiadványok, filmek, lesznek szabadegyetemi előadások, szerveznek konferenciát. Terveznek jubileumi repüléstörténeti kiállítást a Vasvári Pál Általános Iskola pincegalériájában, illetve méltó emléket kívánnak állítani Rotter Lajosnak: a kitűnő szakember a harmincas évek zseniális repülőmérnöke, két világhírű, Székesfehérváron készült és világcsúcsokat elérő vitorlázó gép, a Karakán és a Nemere tervezője és megépítője volt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bíró Botond festőművész Varzith című kiállítása nyomán
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés