bezár
 

színház

2016. 05. 10.
Monodráma Dosztojevszkij műveiből
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elvesztve címmel mutatják be a Dosztojevszkij műveiből készült monodrámát Barnák László rendezésében Pataki Ferenc előadásában a szegedi Hungi Vigadóban szerdán.

Pataki Ferenc évek óta keresett egy olyan művet, melyben megmutathatja mindazt a rutint, tapasztalatot, energiát, játékosságot, melyet az elmúlt években összegyűjtött. Választása a Dosztojevszkij műveiből Pozsgai Zsolt által színpadra alkalmazott műre esett - mondta a főpróba előtt a rendező az MTI-nek.
    

Pataki Ferenc és az általa megformált Zuvoljov egyaránt negyvenéves, ez az a kor, amikor az ember már egyfajta összegzést készíthet, a megszerzett tudása, tapasztalatai alapján elmondhatja, hogyan látja a világot - fogalmazott Barnák László.
    

A színész és a rendező csaknem egy éve dolgoznak a darabon, sokat beszélgettek a mű alapjául szolgáló kisregényekről. A színpadi próbák néhány hónapja kezdődtek el, az előadás pedig "önmagát alakította", ahogy megjelentek a kellékek, eszközök, jelmezek - közölte a rendező.
    

A darab a Pozsgai Zsolt által készített változathoz képest kiegészült egy Rimbaud-verssel, egy recepttel és néhány kiszólással. A Pataki Ferenc által megformált ember, egy modern mai figura, aki a néző számára ismerős lehet a buszmegállóból, nézhetné őt vándornak, csavargónak - mondta a rendező.
    

Barnák László az előadás műfaját "színpadiatlan játékként" határozta meg. A darab gyakorlatilag üres térben játszódik, Pataki Ferenc egy nagy sátorral és egy hátizsákkal érkezik meg, minden kelléket, jelmezt a hátán cipel oda, és maga jelöli ki világának határait - tudatta a művész.
    

Dosztojevszkijről sokaknak sötét, borúlátó világ jut eszébe, az előadás azonban sok humorral, játékossággal enged bepillantást a közönségnek egy olyan közegbe, amelyben az ember egyedül van, és éppen ezért bármit megtehet. Zuvoljov a színpadon féltett gondolatait, sértettségét, frusztrációit boncolgatja, minél többet beszél, a nézők annál inkább magukra ismerhetnek mondataiból, elejtett megjegyzéseiből, tétova gesztusaiból - mondta a rendező.
    

Az előadás helyszínéül az egykori Kass-szállót, a mai Hungi Vigadót választották. A kopottas környezet ellenére is lenyűgöző épület hangulatában, akusztikájában is kiválóan illik az előadáshoz - közölte Barnák László.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Frankenstein a Vígszínházban
színház

80 éves Demjén Ferenc
Az Apáca show az Erkel Színházban
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés